ÚJBUDAI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM
...ahol jó lenni
:: 1%
2016-04-25

Kérjük, támogassa gimnáziumunkat adója 1 százalékával!

Adószámunk: 18007473-1-43

A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény költészet napi versillusztrációs pályázatán középiskolás kategóriában Pulik Renáta 10.B osztályos tanuló maximális pontszámmal első helyezést ért el Ady Endre Lédával a bálban című verséhez készített alkotásával. A kiállítás válogatott anyagában (kb. 200 alkotás) helyet kapott még Kovács Flóra, Szaluter Patrícia és Czindler Lili 10.B osztályos tanulók igényes munkája is.

A kiállítás megtekinthető a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben (1092 Bp. Ráday utca 18. - Bejárat az Erkel Ferenc utca 15. felől) 2016. április 11. és május 14. között.

2016-04-21
:: Tájékoztatás a 2016/2017-es tanévre felvettekről
2016-04-20

Tisztelt Felvételizők! Kedves Szülők!

A 2016/2017. tanévre intézményünkbe felvett diákok OM azonosító jegyzékét (az Oktatási Hivatal által egyeztetett felvételi jegyzék, amely hivatalos végeredmény) az alábbiakban tesszük közzé:

Minden felvett és elutasított diáknak postai úton, levélben küldjük meg a felvételt, illetve az elutasítást tartalmazó határozatot. A beíratkozással és egyéb tudnivalókkal kapcsolatos részletek ezekben az értesítő levelekben találhatók.

Gratulálunk a felvételt nyert diákoknak!

Igazgatóság

:: Képek: All about Scotland
2016-04-12

Táska, ami lábon jár,
Hát, ami már sosem fáj! :)
Figyelem! Most akciós a lábon járó táska! :)

2016-04-01

Nemcsak a Friss Hús filmfesztivál, hanem az Újbudai Széchenyi István Gimnázium 10. B osztálya is megtartotta pitch fórumát. Az egyik nyertes szkriptből az a Szilágyi Olivér készített kisfilmet, aki már kilencedikesként is a horror műfajával kísérletezett. A rendező ezúttal az erőteljes hangkulisszával próbál meg félelmetes atmoszférát teremteni. Gatyákat felkötni! :)

A kisfilmben közreműködött: Szilágyi Olivér, Törzsök Fanni, Szemlics Vanessza, Zlinszky Gábor.

2016-04-01

2016. április 1-ján rendezte meg a Diákönkormányzat saját napját, a DÖK napot! Idén egy különösen komplex keretjátékkal rukkoltak elő.

2016-04-21

2016. április 8-án Gróf Széchenyi István halálának évfordulójára emlékeztünk. A műsort Szekeresné Simonyi Ilona készítette, előadták a 10.C osztály tanulói, Mihály Roland és Simonyi Fanni. A megemlékezést Mohay Erika szervezte.

Április 12-én került megrendezésre az angol országismereti vetélkedőnk, melynek témája idén Skócia volt. Ezen a hangulatos nyelvi délutánon több, mint 40 diák vett részt. Volt skót tánc és zene, sütemények tömkelege, kvíz kérdések minden témakörben. A műsort Magyarósi Réka tanárnő vezette, a táncot Barnáné Szabó Renáta tanárnő tanította be, a zsűriben Gara Zsolt tanár úr, F. Tóthné Olasz-Szabó Erzsébet és Mohay Erika tanárnő pontozott.

Eredmények:

  1. Marci's Angels: Hajdú Alexandra, Klein Dorina, Franer Emese, Kalotai Márton
  2. Muffin Bandits: Baranyi Fanni, Prágai Ági, Sebők Fanni, Zsigár Edina
  3. Zsolti's Angels: Babos Krisztina, Bazsik Mária, Gordos Gabriella, Takács Zsolt

Gratulálunk a nyerteseknek!

2016. április 20-21-én 10-16 óráig MÁJUS hóra

18. hét: május 6. = 1 nap
19. hét: május 9-13. = 5 nap
20. hét: május 17-20. = 4 nap
21. hét: május 23-27. = 5 nap
22. hét: május 30-31. = 2 nap

Összesen: 17 nap

  Nettó ÁFA Összeg Kerekítés Fizetendő
100% 17 nap x 276 = 4692 Ft 1267 Ft 5959 Ft 1 Ft 5960 Ft
50% 17 nap x 138 = 2346 Ft 633 Ft 2979 Ft 1 Ft 2980 Ft

PONTOSAN KISZÁMOLT ÖSSZEGET KÉRÜNK!!!

Ingyenes étkezés nincs. 50%-os étkezést csak a szülő által aláírt nyilatkozat és annak mellékleteként leadott igazolások alapján tudunk elfogadni!

A 2015/16-os tanévre vonatkozó nyilatkozat: etkezesi_kedvezmeny_nyilatkozat1516.pdf

:: Intézményvezetői pályázat
2016-04-04

Az Újbudai Széchenyi István Gimnázium intézményvezetői beosztására az Emberi Erőforrások Minisztere pályázatot írt ki. Az erre beérkezett pályázat az alábbi hivatkozáson érhető el.

1111 Budapest XI., Egry József utca 3. :: email: :: tel: +36 1 310-2948 :: OM: 102794