Shakespeare: A vihar – az Örkény Színház előadásában
Osztályunk (11.E) április 19-én az Örkény Színházban járt, ahol Shakespeare A vihar című darabját néztük meg.
Milánó száműzött, jog szerinti fejedelme, Prospero egy varázslatos szigeten neveli egyetlen lányát, ahol rajtuk kívül csak mesebeli lények élnek. Egy nap Antoniónak (a trónbitorló) és kíséretének hajója viharba kerül, az utasok hajótörést szenvednek, és ezen a varázslatos szigeten érnek partot. A színdarab elején egyből belecsöppentünk a viharba, a hajón iszonyatos zűrzavar uralkodik, mindenki kiabál és rohangál, és minden teljesen érthetetlen volt. Szép lassan viszont egyre érthetőbb lett a történet. A mű különlegessége, hogy díszletet alig használtak, a közönségre volt rábízva a háttér és a sziget elképzelése. Ez kifejezetten tetszett, hiszen mindenki a saját kis szigetét képzelhette oda úgy, ahogyan a fantáziájában él. A hajótöröttek a szigeten érnek partot, így Prospero számára megadatik a lehetőség, hogy Ariel, a légies szellem segítségével megbosszulja száműzetését. A hajótörést szenvedők külön-külön menekülnek meg a vihartól, mindegyik azt hiszi a másikról, hogy halott, de Prospero mindenkit életben hagyott, hiszen terveit csak így tudta véghezvinni. Az esemény a szereplők szétválása miatt több szálon fut, de a végére minden tisztázódik. Ez Shakespeare utolsó drámája, amelyben nagy szerepe van a képzelőerőnek, a bölcsességnek és az irányító hatalomnak.
A mű sokkal jobbra sikeredett, mint eleinte vártam. Az előadás különlegessége az volt, hogy láthattuk a darab közben a színpadi háttérben zajló folyamatokat, melyek a színdarabok nagy többségében a színházi függöny mögött vagy láthatatlanul zajlanak. Láthattuk például azt, hogy hogyan rendezik át a színpadot egy jelenet közben. Az ügyelő a színpad szélén állt az ügyelőpultnál, a súgó a színpad egy kis zugában ült. További érdekesség volt, amikor megjelent Ariel, a tündér (Pogány Judit), fantasztikus módon oldották meg nagy lebegő köpenyét, és egy gurulós emelvényen tolták, ám az volt az igazán meglepő, amikor a lepel alól a díszítők kidugják a fejüket, és egyre többször jelentek meg a színpadon egyszerű fekete ruhában. Ők egyben a szigeten élő mesebeli lényekként, szellemekként funkcionáltak, akik Prosperót segítik varázslatai végrehajtásában, és egyfajta láthatatlan erőt jelenítenek meg. Felmerült bennünk a kérdés, hogy miért is rendezte ilyen rendhagyó módon Bagossy László a darabot? Erre Mácsai Páltól, a színház igazgatójától kaptunk választ. Egyrészt meg akarták mutatni, hogy mi zajlik a háttérben, és mennyi ember fáradozik azon, hogy tökéletes legyen egy előadás, másrészt ezzel is erősíteni akarták a vihar világát, gondolok itt például a káoszra és az összevisszaságra. De legfontosabb üzenete a mű témájához köthető: az egész szigetet Prospero irányítja, és az van, amit ő akar, tehát a szellemek és a többi lény csak neki engedelmeskednek. Tulajdonképpen a sziget maga egy nagy színház (vagy a színház maga egy sziget?), és benne Prospero a rendező, aki irányítja a színészeket, vagyis a szigeten lévő emberek cselekedeteit. Igazából ez a mű meg akarja mutatni, hogy milyen az, ha a tudtunk nélkül irányít minket valaki, hogy fontos emlékezni a múltra, de legfőképpen az igazságra és azt, hogy mekkora hatalma van a képzelőerőnek és az álmoknak. A vihar tragikomikus formában nyilatkozik a hatalom problémáiról, a megbocsátásról és az elmúlással való megbékélésről.
A szöveget Nádasdy Ádám fordította, kiváló módon. Rengeteg váratlan szófordulat kíséri a párbeszédeket. Sokszor olyan poénok hangzanak el, melyek ugyanolyanok, mint a mai fiatalok viccei. Ezzel a fiatalabb korosztály számára is érthetővé teszik a dialógusokat. Azt is megtudtuk, hogy Shakespeare sokszor írt köznyelven, illetve a kor szokásai szerint helyenként kimondottan vulgáris szavakat adott a szereplők szájába, és ez a koncepció ezt is meg akarta megmutatni a nézőknek.
Prosperot, Gálffi László kitűnően alakította, illett hozzá a szigorú, uralkodó szerep, alakításáért Gábor Miklós-díjat kapott. Mirandát Törőcsik Franciska, Ferdinándot Nagyhegyesi Zoltán játszotta. Mindketten fiatalok, ezért kiválóan tudtak azonosulni a szerelmesek kissé naiv szerepével. Pogány Judit Arielje kettős személyiség: alázatos, mindenben Prospero rendelkezésére áll, de egyben akaratos is, Király Dániel Calibanja pedig igazán heves ösztönlény.
Nekem nagyon tetszett a mű, főleg azért, mert nem az az egyhangú színházi darab volt, amilyet általában előadnak, hanem van benne pörgés, cselekvés és legfőképpen humor. Ez számomra az egyik legfontosabb tényező, hogy ne unottan üljem végig a darabot. Nos, ebben a humor kellőképpen megvan, hiszen Stephano, a részeges borász és Trinculo, a tréfamester megalapozzák mindenkinek a jókedvét. Engem meglepett a rendhagyó rendezés és a szöveg köznyelvisége. Kiváló és érdekes színdarab volt, ajánlom mindenkinek, mert új szemszögből mutat be egy vérbeli Shakespeare-drámát.
A cikk Medveczki Fanni, Somogyi Tamara és Hermán Bence közös munkája
Ajánlom mindenkinek: A vihar – fless
Áprilisban a 11. E. osztállyal az Örkény Színház egyik drámajáték programján, A vihar flessen vettünk részt, mivel William Shakespeare-től A vihar című darabot szerettük volna megnézni.
A foglalkozás keretein belül ismerkedhettünk meg Neudold Júliával, aki a színházi műhely vezetője, és egyben a mi idegenvezetőnk volt a színház és a fantázia világában. Segítségével bepillanthattunk a kulisszák mögé, sőt az előadás utáni beszélgetésen találkozhattunk a színészekkel és az alkotókkal (mint például Gálfi Lászlóval, aki a darabban Prosperót alakította, valamint Mácsai Pállal, a teátrum igazgatójával) is.
A foglalkozás napján érdekes és egyben furcsa feladatokat hajtottunk végre, például állóképeket kellett készíteniük a csoportoknak (nekem ez nagyon tetszett, és ezért igyekeztem komolyan venni a „küldetést”). A képek elég mókásak lettek. Egy másik érdekes próbatétel szerint jeleneteket kellett eljátszani, ami nehéz volt, mert gyakran viccesre sikerültek, hiába próbáltuk átvenni a színjátszás komolyságát. Vezetőnknek, Júliának sikerült több programelem kapcsán is elkalauzolnia minket a képzelet világába. Láthattuk a színészek öltözőjét, még ruhatárukat és kellékeiket is, amelyeket ki is próbáltunk. Lementünk a színház pincéjébe, ahol színpadi díszletekkel és eszközökkel ismerkedtünk meg. Feljutottunk a zsinórpadlásra is, ahonnan más szemszögből láthattuk a színpadot, a világítást, az előadás után pedig mi is forogtunk egyet a forgószínpadon.
A fless kb. 3-4 óráig tartott, mely idő alatt szinte teljesen megismertük a színházat, illetve világának láthatatlan szereplőit, akik végig kedvesek voltak velünk, és még az előadáson sem okoztak csalódást. Nekem személy szerint nagyon tetszett az egész program, és remélem, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy az Örkény Színházba látogattunk.
Biró Andrej 11. E.
