Papp Diána: Bodza bisztró
Gondolkodtál már azon, milyen lehet a mai sikerkönyvek fantasztikus világai után egy hétköznapi, hús-vér történetbe csöppenni? Papp Diána Bodza bisztrója megadhatja a kérdésedre a választ.
Papp Diána a Szerdán habcsók című könyve után ezzel a remekművel tért vissza az írók rejtélyes világába. A történet egy huszonéves, budapesti lányról szól, aki apja halála után vidéken – természetesen iszonyatosan messze a fővárostól – megörököl egy csőd szélén álló bisztrót. A költözéssel pedig a hősnő életének legnagyobb kalandja veszi kezdetét.
A regény a vidéki élet számos oldalát érinti. Felvonultatja a falusi közösségek jellegzetes figuráit, a hóbortos szomszédtól a szeszes italt gyártó bácsikáig. De azt is megtanulhatjuk a kötetből, hogyan kell lekvárt főzni a fővárosban, illetve vidéken, vagy hogy milyen kincseket is rejthet egy kirakodóvásár vagy egy bolhapiac. Ugyanakkor a modern kor hátulütőit is bemutatja a regény: például, hogy tudunk-e élni a telefonunk vagy a facebook nélkül? Petrának e szükségletek hiányával is szembe kell néznie. S bár a történet elején úgy gondolja, nincs élet a mobil, a bulik és a barátok nélkül, de ahogy kezdi kiismerni a vidéki hétköznapokat, már azt érzi, érdemes lehet szakítani a nagyvárosi élettel.
E választást egyébként egy szerelmi háromszög is árnyalja, hiszen Petrára két gavallér személyében is rátalál a szerelem. Egyikük egy nagymenő, gazdag, budapesti férfi, aki elvihetné Petrát bárhová a világon, másikuk az örökölt étterem szakácsa, de leginkább mindenese, aki még mindig édesanyjával él. De hogy Petra a két udvarló, illetve a két életforma közül melyiket választja, csak akkor tudjátok meg, ha elolvassátok a könyvet.
Megjegyezném, hogy bár nem pont a mi korosztályunk szerepel a regényben, s nem is a mi feladatunk egy isten háta mögötti étterem felvirágoztatásával foglalkozni, a Bodza bisztró képes lehet Titeket is magával ragadni, „életszaga”, fiatalos hangvétele és az ínycsiklandó ételleírások segítségével.
Odrobina Tamara 12.D
Stephen King: Christine
Stephen Edwin King, aki Richard Bachman néven is publikál, a Maine állambeli Portlandben látta meg a napvilágot 1947. szeptember 21-én. Az ún. tömegkultúra elsőszámú írójaként szokás emlegetni – nem véletlenül, hiszen műveinek olvasottsága páratlan: mindeddig közel 400 millió példányban keltek el, s rendre több mint negyven nyelvre fordítják őket.
Stephen King 1983-ban írta meg a Christine-t, s a többi regényéhez hasonlóan hatalmas sikert aratott. A Christine jelentékenysége azonban mind az életműben, mind saját műfajában, a lélektani horror kategóriájában kiemelkedő. Sokan – bár lehet velük vitatkozni – minden idők legsötétebb King-regényének tartják. Talán mert az amerikai író egy szerelmi háromszögre, egy baráti kapcsolatra és a felnőtté válás göröngyös útjára terjesztette ki sajátos modorát. „A szerelem öl, butít és nyomorba dönt.” – hangoztatják előszeretettel a tapasztalt öregek, miközben egy jó nőre gondolnak, aki tönkretett, sanyargatott egy jobb életre alkalmas férfiút, talán éppen őket. „A szerelem öl, butít és nyomorba dönt.” – szól a mondás, mely akár a Christine mottója is lehetne.
A történet 1978-ban játszódik Libertyville-ben. A szerző egy ifjú fiú, Dennis Guilder szemszögéből írja le jóbarátja, Arnie Cunningham és '58 -as Plymouth Fury-jának, Christine-nek izgalmas, bizonyos szempontból rettenetes közös életét. A két elválaszthatatlan cimbora közül Dennis van inkább a középpontban a suliban, vagy bármilyen egyéb társaságban, régi haverja általában csak hozzácsapódik. Arnie sosem volt az a népszerű gyerek, mindig kiütések, pattanások tarkították az arcát, állandó szekálásoknak volt kitéve, s valljuk be, a lányok körében sem lehetett valami népszerű... Egészen addig, amíg meg nem látta leendő autóját, azt a bizonyos Plymouth-t, ami elég ramaty állapotban volt. Ám a kocsi roskatagsága sem befolyásolhatta Arnie-t, hogy visszavonhatatlanul beleszeressen Christine-be. A sajátságos érzelmi kapcsolat hatása pedig nem múlt el nyomtalanul. Miközben Arnie fáradhatatlanul javítgatta Plymouth-át, ő maga is megszépült: az arcáról eltűntek csúnya ragyái, szemüvegét többet nem kellett hordania, s az új kinézettel elhódította az iskola legszebb lányának, Leigh Cabotnak a szívét. Minden tündérmeseszerűen alakul, ám hamarosan nemcsak az derül ki, hogy az erős baráti kötelék megingatható, vagy hogy a Leigh iránt érzett szerelem talán nem elég erős a lány számára, hanem az is, hogy az autó szörnyű titkokat rejt, sőt mi több önálló életet él.
King a hangulatteremtésre alapozza a feszültségkeltést. A fejezeteket minden
esetben egy slágerből szedett idézettel indítja el, amelyek egyben előre is
vetítik az adott passzusban történő eseményeket. Így a kellemes szerelmi-baráti
fejezetekből is mindvégig kiérezhető az a bizonyos vihar előtti csend, s King is
ráér az utolsó részekben az olvasóra zúdítani az esemény-lavinát, aminek – nem
árulok zsákbamacskát – tragédia a vége.
A regényből 1983-ban filmet is készített a legendás rendező, John Carpenter
(Halloween, A dolog). A direktor igyekezett a könyv világát megformálni,
visszaadni a kiváltott érzelmeket mozgókép formájában. Sokak szerint ez olyan
pazarul sikerült, hogy az adaptáció felülmúlta az olvasás közben érzett
borzongást, s nyomasztóbb hangulatot váltott ki, mint az eredeti alkotás. Nem is
csoda, hogy a Christine emlékezetes horrorfilmnek számít a King-feldolgozások
között. De hogy Stephen King néhol humoros, néhol szórakoztató, bölcsességekkel
is meghintett sorait valóban ilyen hibátlanul adaptálta mozgóképre John
Carpenter, csak egy módon tudjátok visszaellenőrizni, ha a regényt és a filmet
is mihamarabb „elfogyasztjátok.”
Tóth Tímea 10.D
