A reptéren összegyűlt zizegő tömeg izgatottan várta, hogy a nem kicsi sor meglehetősen lassú tempóban haladjon, és feltárja előttük közös utazásunk első állomását; a reptéri várótermet.
A repülút viszonylagos gyorsasága és akadálymentessége után, Londonba tartó buszunkon felsejlett az angol történelem és néhány információ a fővárosról, ami még jobban fokozta érdeklődésünket. Egy rövid séta után a Big Ben környékén pedig, újabb érdekességgel álltunk szemben.
Mondjuk úgy, hogy a londoni metróhálózat… trükkös.
Az estét mindenki a kijelölt családnál töltötte. A másnap reggelünk egymás kérdezgetésével, sztorizgatással telt, milyen a család, beszélgettünk-e, van-e probléma, jó volt-e a vacsi, meg tudtad-e inni a teát, és amúgy, kinek mit csomagoltak… ó, akarsz cserélni? Rákos chipset egy csomag ecetesért? Tudtam én, hogy meg tudunk egyezni.
Négy napunk volt minél többet megnézni Londonból. Négy rövid nap – ezért muszáj volt olyan gyorsan közlekedni, ahogy csak bírtunk. Ez persze nem kis fizikai igénybevételt jelentett, főleg, amikor a város egyik sarkából a másikba mentünk gyalog. Mázli, hogy az idő végig szép maradt.
Rengeteg helyen jártunk ezalatt az idő alatt. A kultúra és a szórakozás összhangban voltak. Tower of London, Szent Pál katedrális, British Museum, Trafalgar Square, National Portrait Gallery, Globe Theatre, Science Museum, Tate Gallery, Buckingham palota, Westminster apátság – tényleg csak néhány, az általunk megtekintett londoni kuriózumok közül.
Természetesen a szellemi élvezeteken túl voltak más igények, amelyeket ki kellett elégíteni – ezeket tanáraink – köszönhetően pontos helyzetfelismerő képességeiknek – a rendelkezésre álló időkeret függvényében próbálták teljesíteni. Tehát voltunk vásárolgatni, a Dungeon-ban, a London Eye-on (és kivételesen még köd sem volt, ami a fenti kilátást takarhatná). Megnéztük a kilenc és háromnegyedik vágányt, ami bár a vártaktól kicsit elmaradt, mindenki készített képet a falban levő kulival. Valamint nem hagytuk ki a Madame Tussaud’s panoptikumot sem, kis csoportunk nagy örömére.
Két dolog biztosan megmaradt a fejekben. Az egyik a Tate-ben látott Turner kiállítás, aki az angol romantikus festészet egyik legnagyobb alakja, és a művészete valóban lebilincselő, még azok számára is, akiket alapvetően nem érdekelnek a képek. A másik – természetesen – az a röpke idő, amelyet az Oxford streeten való vásárlással tölthettünk. Nincsenek olyan képességeim, hogy megfelelően le tudjam írni az arcokat, amelyekkel azután a program után találkoztam, így fogalmazzunk csupán úgy; eszményi boldogság csillogott a szemekben.
A búcsú mindig kellemetlen érzés. A hat napra szerződtetett családjainktól elköszönve – ölelések és puszik tengere, valamint címek és telefonszámok egyeztetése után – tengernyi élménnyel gazdagodva indultunk ismét egy repülőtérre, ami a hazaút első állomása volt. Budapestre megérkezve még egy utolsó jelképes számolás lezajlott köztünk, és lám, senki sem veszett el, húh.
Mikor aztán kiléptem a forgóajtón, egy idézet jutott eszembe:
„When a man is tired of London, he is tired of life.” – Samuel Johnson
(Ha valaki megunta Londont, az életét unta meg.)
Nos, szerintem mi még nem fáradtunk el.
(Pascu Vivien beszámolója)
További képek a Fotógalériában: London 2011